Az Úr 2014. éve mindenszentek hava (október) 18-dik napján a győri Hild-iskolások felkerekedtek, hogy az ezeréves magyar határunkat felkeresve meglátogassák a nyugati végeket.

Nem titkolt szándékuk szerint az osztrák Hainburg várát akarták elhódítani a labancoktól. Az elszánt csapat a 400 lóerős „szekérrel” (busszal) vágtázott nyugatra a Duna völgye felé. A harci cselekmények megkezdése előtt azonban némi csokoládét vettek magukhoz a Hauswirth Csokoládégyár melletti Schoko Csárdában. Miután néhány kilogramm csokoládét elfogyasztottak, szekerüket terhelték meg a maradékkal.

Néhány euróval ugyan megkönnyebbülve, de teli pocakkal álltak tovább és elégedetten szemlélték meg a közeli kastélyt, majd annak parkját is bekalandozták.

Ezután meg sem álltak a Dunáig, ahol a legmagasabb hegyre, a Hundsheimer Bergre kanyarodtak fel a szekérrel. A tetőre felérve körbe tekintettek és láthatták a szépséges Duna völgyét a Kis-Kárpátok hegyláncával, melyet őseik ezer évvel ezelőtt meghódítottak. A „hunok hegye” - ahogyan még a frankok nevezték egykoron - látványosan emelkedett ki a tájból és páratlan kilátással szolgált a magyar vitézeknek.

Itt a Duna völgyében aratott fényes győzelmet az Úr 907. esztendejében Árpád népe a támadó Bajor hadak felett. A győztes csata eredményeképpen ezután országunk nyugati határa az Enns folyóig ért (a mesebeli „Óperenciáig”).

Újkori vitézeink alant a Duna mentén látták Hainburg erődített városát és várát, mely évszázadokon át nézett farkasszemet a túlparti magyar végvárral, Dévénnyel.

Nosza, rajta, vegyük be a várat! Hangzott a dicső magyar vezérek (Fürjes János és Csuka István) csatakiáltása - az autóbuszvezető pedig dudaszóval segítette vitézeink összeterelését.
Csapataink a városkapu (Ungartor – Magyar kapu) előtt kicsit megtorpanának, ám szükségöket kielégítve (WC) újult erővel rohamozták meg a falakat és vették be hősies elszántsággal – a nyitott kapun át – a fellegvárat, a Schlossberget.

A legényeket (és a leányokat is) - tanult harcosok lévén - nem a zsákmányszerzés vezérelte, hanem építőipari ismereteiknek hasznát véve szakavatott szemmel kutatták át a várat pincétől a padlásig.Sok szépet és érdekeset láttak ugyan a várban, de aztán tekintetüket alant a város felé fordítva annak felfedezésére indultak vala.

Mikor már beteltek a látvánnyal és a kikötőben látták, hogy a széles Duna vizét át nem úszhatják, ismét szekérre szálltak és a pozsonyi nagy hídon át egykori híres határvárunk, Dévény felé igyekeztek tovább. Dévény vára félelmetes szikla tetejére épült a Duna és a Morva összefolyásánál és ezer éven át védte országunk nyugati határát. Vitézeink tiszteletüket tették az egykori hősök előtt, majd bejárták a végvár minden zegét-zugát.

Nem kápráztatta el szemüket a vár alatti vásári forgatag látványa, de azért vittek emléket az otthon maradottaknak is. Élményekben bővelkedve, kalandok sorát átélve utaztak a „400 lóerős szekéren” hazáig.
Karácsony havában (decemberben) a „kalandozó magyarok” újabb hadjáratra indulnak.