postheadericon Bemutatkozás



A kezdetek...

Iskolánk az olaszországi Udinében található I. T. Marinoni Építőipari Szakközépiskolával közösen 2013. februárjában pályázatot nyújtott be az Európai Unió Élethosszig Tartó Tanulás programjának keretében meghirdetett Comenius Bilaterális Iskolai Együttműködési projektekre. A támogatás elnyerése után 2013. szeptemberében indult meg a kétéves, egészen 2015. júliusig tartó projektmunka megszervezése.

Kapcsolatunk a Marinoni iskola építész tanáraival az évenként megrendezett Építész Diákkonferenciák alkalmával alakult ki, és immár több éves múltra tekint vissza. Eddig nem volt konkrét együttműködés a két iskola között, ezért reményeink szerint a most megvalósítandó közös projekt iskoláink kapcsolatának szorosabbra fűzésében fontos mérföldkő lesz.

A projektben mindkét iskola részéről 15-15 diák, valamint a munkájukat segítő szakmai oktatók és nyelvtanárok vesznek részt. A két éves szakmai együttműködés céljául a diákok nyelvi és szakmai kompetenciáinak, ismereteinek bővítését tűztük ki, melynek elérésében a projekt során olyan bátorító, kötetlen légkört szeretnénk kialakítani, amelynek segítségével diákjaink könnyen megnyílnak külföldi társaik előtt, így legyőzve saját korlátaikat is. Célunk továbbá az olasz kultúra megismerése, valamint magyar kultúránk megismertetése.

Az együttműködés két fontos mérföldköve a megvalósítandó két kölcsönös utazás lesz. Terveink szerint az olasz iskola diákjai 2014. áprilisban látogatnak 10 napra Győrbe, amikor is a vegyes, olasz és magyar diákok alkotta csoportok a Győri Várral kapcsolatban valósítanak meg izgalmas felmérési és műemlékvédelmi feladatokat.
Diákjaink viszont látogatására 2014. szeptemberben kerül majd sor. Olasz kirándulásunk alkalmával a már kialakult diákcsoportokban a résztvevők az Udinei Várral kapcsolatban végeznek el hasonló szakmai feladatokat.

Célkitűzések

A projekt kiemelt célja az általános angol nyelv, valamint a szaknyelv fejlesztése, kiegészítve az olasz nyelvvel való ismerkedéssel is. Diákjaink szakmai és nyelvi ismereteinek elmélyítése és a projektre való felkészülés keretében olasz valamint szakmai szakkört indítunk.

Támogatjuk, hogy a projektben részt vevő diákok szabadidejükben is vegyék fel egymással a kapcsolatot, melyben a közösségi oldalak és programok (pl. Facebook, Skype) használata nagy segítségükre lehet.

A projekt haladásáról, az aktuális eseményekről igyekszünk a szülőknek, partnereinknek és minden érdeklődőnek iskolai honlapunkon, a projekt hivatalos honlapján keresztül, valamint a megalakult Facebook közösségünk (CaTo Comenius Project) segítségével folyamatosan tájékoztatást adni.

Meggyőződésünk, hogy Comenius projektünk olyan lehetőséget nyújt a diákoknak, mellyel életre szóló szakmai és személyes tapasztalatokat szerezhetnek, barátságokat köthetnek. Az együttműködésben való szorgos közreműködés által olyan élményekre tehetnek szert, amelyek jövőbeni szakmai boldogulásukat és emberi, társadalmi helytállásukat is nagy mértékben elősegítik majd.

Támogatóink:


Porta Speciosa

Műemléki Kutatás és Kézművesség Hálózata

Módosítás: (2015. november 03. kedd, 12:14)